|
Össze kellene fogni
értük!
Amint leülök a
pamlagra, Kávés Mici (azóta sajnos eltávozott az
élők sorából) rögvest az ölembe telepszik, Heléna pedig szorosan hozzám
simul, egy kis simogatásra éhesen. Nem kell megijedni: Heléna és Kávés Mici
nem holmi ledér nőszemélyek, hanem két cicahölgy.
 A két egykori kóbor
macska sorsa az Állatmenhely Közhasznú Egyesületnek köszönhetően vett
szerencsés fordulatot.
– Azért „Kávés”
Mici, mert szereti a feketekávét – magyarázza Jónásné Orosz Mária, az
egyesület elnöke. – Eredetileg alapítványt szerettem volna létrehozni, de
hát nem volt meg az ehhez szükséges alaptőke.
– A szervezet nevében az
„Állatmenhely” szó szerepel, de egy ilyen intézmény létrehozása nem könnyű
dolog…
– Így van, és
bármennyire is ez a fő célkitűzésünk, mindmáig nem sikerült megfelelő
helyet találnunk védenceink számára. Többször is volt már olyan, hogy a
megvalósulás szélén állt a dolog, de az eladó visszalépett. Ezért aztán az
egyesület afféle láncolatként működik: huszonkét aktív tagja van, főként
nyugdíjasok, mint magam is, akik ideiglenes ellátást tudnak nyújtani az
elhagyott állatoknak – ki macskáknak, ki kutyáknak –, amíg ki nem
közvetítjük őket új gazdáikhoz. Akárkinek azonban nem adunk ki állatot: az
örökbefogadáskor nyilatkozatot íratunk alá arról, hogy ha mégis meggondolta
magát, visszahozza, és egy darabig figyelemmel kísérjük a cica sorsát, rátelefonálunk
az új gazdára, érdeklődünk az állat hogyléte felől.
– Hogy lehet mindezt
győzni munkával és pénzzel?
– Sok leleményesség
kell hozzá. Egy idős, 84 éves tagunk például a lakóhelye körül tanyázó
cicákat eteti. Nem tartja őket a lakásban, ahol a saját macskája az úr, de
van olyan macska, amelyik az ablakára jár étkezni. Az ablakpárkányba
beépített egy érzékelőt, amely jelez, ha felugrik rá a macska, és így
bármikor megkaphatja a napi adagját. Persze a legtöbb gond a
táplálékellátással van, mivel egyikünknek sincs autója. Az állatvédő
egyesületek időnként kapnak a gyártóktól adományként macskaeledelt, s amíg
ezt a fővárosban osztották szét, még csak meg tudtuk oldani az
elszállítását; csakhogy egy ideje az elosztóhely Cegléden van (azóta már ez is megszűnt), így nem tudunk
hozzájutni ehhez a támogatáshoz, pedig nagy szükségünk lenne rá. Nehézkes
az állatok állatorvoshoz juttatása is, főként, ha többet kellene elvinni
egyszerre – pedig a Rex Kutyaotthon Alapítvánnyal való együttműködésnek
köszönhetően az állatorvosi ellátás megoldott (jelenleg a Rex már
nem segít nekünk). Próbáltunk segítséget kérni nemzetközi állatvédő
szervezetektől, például a WSPA-tól, de ott is először a tagdíjat kellene
befizetni euróban, ahhoz, hogy bármire is számíthassunk…
 – A menhelyen kívül
még milyen célkitűzései vannak az egyesületnek?
– A terveink igen
szerteágazóak. Szeretnénk például létrehozni egy „állatóvodát”, vagyis
állatmegőrző-szolgálatot, amely segít megoldani az állatbarátoknak
kedvenceik elhelyezését távollétük idejére. Távlati célkitűzéseink között
szerepel a nyaralási lehetőség biztosítása is kutya- és macskatulajdonosok
számára. Aki nem a saját bőrén tapasztalta, nem is tudja, milyen nehéz
állattal nyaralni menni! Egyszerű, faházas megoldásra gondoltunk, ahol
azonban ember és állat egyaránt szívesen látott vendég volna – ez talán még
valamennyi hasznot is hozhatna a konyhára. Szeretnénk felvállalni az
állatbarátok, állattartók – főként az idősek – jogi érdekképviseletét is.
Ezenkívül, nagyon fontosnak tartjuk a gyerekek és az állatok érzelmi
kapcsolatának rendezését is.
– Az Állatvédelmi
Törvény előírja, hogy az állatokkal szembeni kíméletes bánásmódra való
nevelést az állami, önkormányzati és oktatási intézményeknek elő kell
segíteniük…
– Ennek ellenére előfordult, hogy egy iskola
igazgatójától megkeresésünkre elutasító választ kaptunk, pedig
felajánlottuk, hogy díjmentesen tartunk állatvédelmi órát a tanulóknak.
Pedig ha minden gyerekhez eljuthatna az üzenetünk, talán nem fordulna elő többé
az, ami a múltkor az Árpád-hídnál megesett, hogy gyerekek kiscicákat
gyújtottak fel. Nemrég itt a közelben egy építkezés földmunkái során
macskákat és sünöket elevenen temettek el – aki gyerekkorában bensőséges
kapcsolatba került az állatokkal, felnőttként biztosan nem tenne ilyet.
– Honnan ered az állatok iránti
rokonszenv, a sorsuk iránti érzékenység?
– Vidéken nőttem fel, és már gyerekkoromban
szembesültem az állatok szenvedései iránti érzéketlenséggel. Volt, hogy a
szomszédunk részegen zsákba kötött kutyákat vert agyon. Tizenhat éves
voltam, amikor egy megszökött birkát elütött a vonat, és levágta az egyik
lábát – megdöbbentett, hogy a tulajdonos nem az állat szenvedései miatt
kesereg, hanem azért, mert most kénytelen birkát vágni, pedig nem akart. Aztán
felköltöztem a fővárosba, és ezzel újfajta élet kezdődött; az ember
kénytelen önállóvá válni, ha a szülei messze vannak, és nem tud hozzájuk
futkosni a problémáival.
– És hogy kerültek újból a képbe az
állatok?
– Az első macskát a fiam hozta haza. Eleinte
tiltakoztam: elképzelhetetlennek tartottam az állattartást a városban.
Aztán amikor hozzánk került, én szerettem bele először. Sajnos nem élt
sokáig: kijáró macska volt, és tapasztalataim szerint a kijáró macskák
korán halnak. De azóta sem tudom elképzelni az életemet macska nélkül. Nem
egyszerűen csak élvezet velük együtt élni, hanem sokszor úgy érzem,
valósággal gyógyszerként hat rám a jelenlétük.
 – Sokan tartanak
otthon macskát, de azért nem mindenkiből lesz „hivatásos” állatvédő…
– Az aktív állatvédelemben való részvételem
valójában jóval korábban kezdődött, mint hogy az egyesületünk létrejött
volna, úgy tíz évvel ezelőtt. Eleinte a társasház pincéjében menedéket
talált kóbor macskákat vettem gondozásba, és ekkor ért egy sokkoló élmény:
a ház előtti úton nagy a forgalom, és az egyik védencemet elütötte egy
autó. Szegény, összetört, felhasított kis testét én temettem el – azt
hiszem, akkor érett meg bennem az elhatározás, hogy össze kellene fogni, és
többet tenni értük. Sajnálom azt is, hogy az állatvédő szervezetek
elaprózzák az erejüket, és egymással vetélkednek összefogás helyett: együtt
bizonyosan többre jutnánk. Ráadásul meggyőződésem, hogy az állatmenhely
létrehozása nemcsak az állatbarátok érdeke, hanem azoké is, akik nem
rokonszenveznek a négylábúakkal: végtére is közös ügyünk, hogy a kóbor
macskák és kutyák ügye megoldásra találjon.
Kávés Mici időközben magamra hagyott, és helyét Zsömle foglalta el, akiről
egy évvel ezelőtt már lemondott az állatorvos, de Mária nem adta fel.
Naponta kivitte a macskát a szabadba, és meggyőződése, hogy végül ő maga
találta meg a természetes orvosságot a bajára. A szép, gyömbérszínű cica
még ma sem mondható éppen kövérnek, de már nem csont és bőr, az egykori
kopasz foltok helyén a bundája is kinőtt, és harsány dorombolással fejezi
ki háláját megmentőjének az elszánt kitartásért. És ennél szebb köszönetet
nem kaphat egy igazi állatbarát.
Az Állatmenhely Közhasznú Egyesület köszönettel fogadja az állatbarát
magánszemélyek és cégek felajánlásait, legyen szó akár anyagi támogatásról,
akár állateledelről vagy bármi olyasmiről, aminek az elhagyott macskák és
kutyák megsegítésében hasznát lehet venni.
Adószám: 18173118-1-42, bankszámlaszám: 10409015-90142107-00000000
Kapcsolatfelvétel: (06-1)223 0702, Jónásné
Orosz Mária
Forrás: Macskamánia magazin
(írta: Mirtse Áron)
|
